Szép, derűs reggel volt, megegyezett a hangulatommal. Miközben siettem valahová, levittem a szemetet, és jól nevelten és derűsen köszöntem a hajléktalannak, aki éppen készült kibogarászni a kuka tartalmát, csak éppen még tartotta nekem egy kicsit a kuka tetejét, hogy könnyebben meg tudjak szabadulni a hulladéktól. Kedvesen megköszöntem és siettem a kocsimhoz. Hallottam, ahogy utánam szólt: "Legyen szép napja!"
És tudtam, éreztem a hangján, őszintén kívánja. Ilyen őszintén rég nem kívánt senki szép napot, vagy ha igen, akkor rutinból, amit meg sem hall az ember, vagy csak illemből, ami talán semmit sem jelent a protokoll jellegen felül.
És mindezt csak azért, mert úgy szóltam hozzá, mint egyenrangú embertársamhoz, és nem törődtem azzal, hogy koszos lehet, büdös lehet- mellesleg nem nézett ki koszosnak.
Sokáig azt hittem, hogy egyformák az emberek, és ezért mindenkivel úgy viselkedtem, mintha magammal kéne "viselkednem", hiszen ha mindenki egyforma, akkor bizonyára mindenki olyan, mint én. :) Hiszen én biztos olyan vagyok, amilyen vagyok. :)
Aztán rájöttem, hogy bizony engem így neveltek, hogy ne nézzek le senkit. Talán, mert az Anyukám betegen is egészséges akart lenni és bár a betegsége korlátozta sok dologban, mégis harcolt és küzdött dolgokért, amiket más, egészséges emberek magától értetődőnek tartanak.
Később eszembe jutott a benzinkutas, akit cukorral kínáltam, mert én is éppen bekaptam egy szemet. Annyira meghatódott, hogy hálából lemosta a szélvédőmet.
Nem tudom, ilyen kevés a valódi jóindulat az emberekben?
0 megjegyzés: