Töltött Hokkaido

 Hozzávalók négy főre: 

1 kg (kb) Hokkaido tök 
( A Hokkaido tökről azt kell tudni, hogy a héja ehető, miután megfőtt. ezért nem is nagyon kell hámozni, esetleg csak a nem szép részeket kell levágni róla, ha van olyan. )
25 dkg darált hús
20 dkg feta sajt
1 közepes fej vöröshagyma
1 db chilipaprika
10 db koktélparadicsom
1 csokor petrezselyem
só, bors, paprika, 
1 teáskanál vegeta
őrölt szerecsendió ízlés szerint
kis vaj, vagy olíva olaj

Az öntethez: 2 dl tejföl, 5 dkg medvehagyma, 

Elkészítés: 

1. A hokkaido tököt megmossuk, majd kb. 1/3-ad részénél levágjuk a kalapját, a magját kiszedjük.
2. Karalábévájóval vagy kis késsel óvatosan elvékonyítjuk a tök húsát, kb. 1 cm-es vastagságúra.
3. Betesszük a sütőbe egymás mellé és kb. 180 fokon 20 percig sütjük.
4. A vajon vagy olajon megpirítjuk a hagymát, majd rátesszük a darált húst, paradicsomot, a tök kikapart húsát, és fűszerezzük. 
5. A darált húsos keverékhez hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, a felkockázott fetasajt két harmadát.
6. Megtöltjük a töltelékkel a tököt, majd a tejeére tesszük a maradék feta sajtot és rátesszük a tök tetejét is.
7. Betoljuk a sütőbe, 20 percre, kb. 170-180 fokra
8. Az öntethez a hozzávalókat hozzákeverjük. 
9. Mikor megsült és tálaljuk, vágjuk négy részre és locsoljuk meg a tejfölös öntettel.
10. Én karikára vágott sült krumplival szoktam tálalni.

Nagyon-nagyon finom, jó étvágyat hozzá! 























3 főre vegyünk egy bögrényi kölest, 

kb. 10 db szárított paradicsomot

kb. 50 gr reszelt parmezánt 

fél-3/4  tasak feta sajtot

kis sót, rozmaringot, bazsalikomot

fokhagymát


A kölest váltott vízben tisztára mossuk, majd 2x-es mennyiségű vízben feltesszük főni. 

Beleteszünk két gerezd fokhagymát, sózzuk, majd mehet bele a rozmaring, bazsalikom...

A szárított paradicsomot csíkokra vágjuk és hozzátesszük azt is a köleshez

Fedő alatt puhára pároljuk. Kb. 15 perc.

Amikor puha köles, beletesszük a reszelt parmezánt, majd 

átkavarjuk és hozzátesszük a kockákra vágott fetasajtot. 


Isteni finom! 


Én olívapesztós csirkelemmel és salátával tálaltam.

Ünnepi étel :) 


 Olíva pestoval töltött csirkemell


Egy német barátnőmet vártam vendégségbe és valami magyarosat szerettem volna csinálni, de nem paprikásat. Aztán elcsúszott a dolog mediterrán vidékre is... az olívapesto miatt, de nem bántuk meg; nagyon finom lett. 

Hozzávalók 4 főre: 

4 vékony szelet kiklopfolt csirkemell 

4 kiskanál olívapesto

4 szelet bacon

60 dkg előfőzött burgonya

fél fej édeskömény

egy nagy fej vöröshagyma

egy csokor friss petrezselyem

kb. 1,5 dl fehérbor

só, őrölt rozmaring

kis vaj a tepsi kikenéséhez


Az előfőzött krumplit megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk, majd egyenletesen elosztjuk a tepsi alján. Rátesszük a karikákra vágott hagymát, a felszeletetelt édesköményt és megsózzuk. 

A csirkemelleket bekenjük az olívapestoval, feltekerjük, majd betekerjük a szalonnával.

Rátesszük a krumpli-hagyma tetejére.

A krumplira kis fehérbort locsolunk.

190 fokra előmelegített sütőben egy órán át sütjük, majd amikor a hús puha, levesszük a sütőedény tetejét és fedő nélkül tovább pirítjuk.

Természetesen salátával tálaljuk. 

A barátnőm annyi édeskömény teát ivott gyerekkorában, hogy csak udvariasságból kezdte el enni az ételt... mert már gyerekkorában eltelt az édesköménnyel. Ez az étel viszont annyira ízlett neki, hogy szedett még egyszer és azt mondta, hogy ok., kipróbálja ő is otthon. :) 

A felvétel még nyers állapotában készült, mert amikor végre kész az étel, mindig elfelejtek fotózni. :)


Jó étvágyat! :)