Amikor nagybetegen feküdt a kórházban, és szorította kezemet... Valamit mondott, de nem tudtam pontosan, hogy mire gondol; nem értettem. Vagy nem akartam érteni. Ettől ideges lett, a keze kis apró rezgésekkel jelezte, hogy valami dolgozik ott bent... Én a sok elkészített kézimunkára gondoltam, a sok szép dologra, ami kikerült a kezei közül. Nem tudott mozogni, dolgozni, élénk lenni, mint nagyon sok más ember. Ezért nagyon sokat ült, kézimunkázott, gondolkozott, meghallgatott másokat, olvasott... Arra gondoltam, hogy minden rendben van, a keze-agya még dolgozik, még ha nem is tud felkelni.
Ám ez önámítás volt csupán.... akkor fogtam a kezét utoljára.
Ám ez önámítás volt csupán.... akkor fogtam a kezét utoljára.
0 megjegyzés: