A bátorságról

Szoktátok mondani, hogy bátor vagyok. Hogy elindultam (nő létemre) egyedül, közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez... autóval... külfödre, dolgozni...
Igen, tényleg bátor vagyok. Így születtem, ezért nem kellett különösebben megdolgoznom. És még sok dologért nem kellett.
Valamikért azonban igen, és valamik még máig sem sikerültek. De maradjunk a bátorságnál. Ki a bátor és ki a kényelmes?
Szeretnél elérni valamit, ugye? Vagy nem? Akkor ne is olvass tovább, mert unalmas lesz.
Szóval, az a valami nem terem meg a kertben, ki kell menni érte az utcára, esetleg át a szomszédba, esetleg át egy másik országba.
A vakmerő egyszerűen elindul, a bátor tervez. Számba veszi a lehetőségeit, korlátait, tervet készít.
A kényelmes megmarad a tervnél, a bátor elkezd dolgozni rajta.
Útközben jönnek persze akadályok, váratlan helyzetek, meg kell oldani, ki kell tartani akkor is, ha nincs jókedvünk... Valószínű, hogy valami kalandvágy is elbújt bennem, mert anélkül nem indultam volna el autóval, egyedül... És akkor ma nem tudnék büszke lenni magamra, hogy igen, megcsináltam.
Megcsináltam gyakran egyedül maradva, sokszor társakkal...
Kevesebb lennék élményekkel, pl., amikor este egy hegyen eltévedtünk Svájban. Vagy beszélnem kellett a svájci rendőrrel. Vagy amikor elszállt a visszapillantó tükröm.
Meg úgy egyáltalán. Ha nem vagy bátor, és nem dolgozol rendesen, nem fogod tudni az értékeidet.