Amikor nagybetegen feküdt a kórházban, és szorította kezemet... Valamit mondott, de nem tudtam pontosan, hogy mire gondol; nem értettem. Vagy nem akartam érteni. Ettől ideges lett, a keze kis apró rezgésekkel jelezte, hogy valami dolgozik ott bent... Én a sok elkészített kézimunkára gondoltam, a sok szép dologra, ami kikerült a kezei közül. Nem tudott mozogni, dolgozni, élénk lenni, mint nagyon sok más ember. Ezért nagyon sokat ült, kézimunkázott, gondolkozott, meghallgatott másokat, olvasott... Arra gondoltam, hogy minden rendben van, a keze-agya még dolgozik, még ha nem is tud felkelni.
Ám ez önámítás volt csupán.... akkor fogtam a kezét utoljára. 

Ezt a sztorit már leírtam a másik blogomon, évekkel ezelőtt, csakhogy nem találom.
De mivelhogy újra és újra felbukkan a téma, leírom megint. Mert amúgy már elfelejtettem volna...
Egyszer, régen kerdeztem a férjemet arról, hogy ha nem leszek már olyan szép és fiatal és kívánatos... fog-e még akkor is szeretni? Azt mondta, hogy igen, mert jó a humorom.
Mire én, a gyanakvó... És ha nem bírok majd beszélni?
A válasz hangnemét nehezen tudom visszaadni, de ... azt mondta: "Ó, az nagyon jó lenne!" 

Szoktátok mondani, hogy bátor vagyok. Hogy elindultam (nő létemre) egyedül, közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez... autóval... külfödre, dolgozni...
Igen, tényleg bátor vagyok. Így születtem, ezért nem kellett különösebben megdolgoznom. És még sok dologért nem kellett.
Valamikért azonban igen, és valamik még máig sem sikerültek. De maradjunk a bátorságnál. Ki a bátor és ki a kényelmes?
Szeretnél elérni valamit, ugye? Vagy nem? Akkor ne is olvass tovább, mert unalmas lesz.
Szóval, az a valami nem terem meg a kertben, ki kell menni érte az utcára, esetleg át a szomszédba, esetleg át egy másik országba.
A vakmerő egyszerűen elindul, a bátor tervez. Számba veszi a lehetőségeit, korlátait, tervet készít.
A kényelmes megmarad a tervnél, a bátor elkezd dolgozni rajta.
Útközben jönnek persze akadályok, váratlan helyzetek, meg kell oldani, ki kell tartani akkor is, ha nincs jókedvünk... Valószínű, hogy valami kalandvágy is elbújt bennem, mert anélkül nem indultam volna el autóval, egyedül... És akkor ma nem tudnék büszke lenni magamra, hogy igen, megcsináltam.
Megcsináltam gyakran egyedül maradva, sokszor társakkal...
Kevesebb lennék élményekkel, pl., amikor este egy hegyen eltévedtünk Svájban. Vagy beszélnem kellett a svájci rendőrrel. Vagy amikor elszállt a visszapillantó tükröm.
Meg úgy egyáltalán. Ha nem vagy bátor, és nem dolgozol rendesen, nem fogod tudni az értékeidet.

Hozzávalók:
Kifőtt tészta, kb. 30 dkg
kb. 0,5 kg brokkoli, karfiol, sárgarépa vegyesen
kicsit több, mint fél doboz mascarpone sajt
egy kis doboz tejszín
1evőkanál burgonyaliszt
kb. 2 dl tej
Fűszerek:
ételízesítő,
fasírt fűszerkeverék
bors
reszelt sajt a tetejére

A tésztát kifőzzük.
A zöldségeket megpároljuk és ételízesítővel ízesítjük.
Elkészítjük a mártást: a tejszínhez adjuk a mascarponét, kis lisztet, és a fűszereket.
Tejjel hígítsuk mártás sűrűségűre. Lehet kicsit hígabbra, mert a tészta felveszi sülés közben a folyadékot.
Amikor mind a három dolog kész van, rétegesen lerakjuk egy kivajazott tálba, vagy összekeverjük egy lábosban és az összekevert ételt öntjük át a kivajazott tálba.
Tetejére reszelt sajtot teszünk és forró sütőben átsütjük, kb. 20 percig.

Nagyon finom, laktató, hús mentes étel.